Várpalotai Evangélikus Keresztyén Óvoda


Várpalotai Evangélikus Keresztyén ÓvodaÚj videókkal és képekkel bővült a honlapunk
bővebben

Az óvoda 10 évig működött kétcsoportos szükségóvodaként egy nyolccsoportos óvodához csatolva. Az épület a várpalotai evangélikus templom szomszédságában volt, ugyanis evangélikus lelkészlakás volt több generáción keresztül. 1979-ben a Városi Tanács egy új épületet biztosított az akkori lelkészcsalád számára, a régiben pedig kialakította a kétcsoportos óvodát.
bővebben

Az óvoda arculata

Óvodánk, a várpalotai Evangélikus Keresztyén Óvoda városunk központjában helyezkedik el, tizedik gyermekintézményként. Az ország első egyházi óvodájaként 1990. szeptember elsején kezdte meg működését, akkor önkormányzati és egyházi fenntartásban, jelenleg önálló gazdálkodású.
Épületünket lelkészlakásból alakíttattuk át kétcsoportos óvodává 1993 nyarán. Folyamatos pályázatokon való részvétel útján elnyert összegekből sikerült fejlesztenünk belső felszereltségünket. Udvarunkat, az egészséges életmód egyik fontos színterét udvari játszószerekkel gazdagítottuk, és a zöld terület növelésével biztosítjuk óvodásaink sokféle tevékenységét. Óvodánkba a jelentkezés a város egész területéről történik, sőt a környező településekről is van jelentkező.

A beíratott gyermekek felvételének feltételei elsősorban:

- evangélikus családi háttér,
- keresztyén nevelési céljaink elfogadása és azok megvalósításában való együttműködés.

Gyermekférőhelyünk 60 fő. Evangélikus vallásúakból nem tudjuk ezt a létszámot biztosítani, ezért a fennmaradó helyre felvesszük mindazokat; akik nevelési célkitűzéseinkkel készségesen egyetértenek.

Az óvodai nevelés országos alapprogramjában előírt tevékenységi formák mellett óvodánkban a bibliaköri foglalkozások is szerepelnek.


 Óvodai nevelésünkben az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának megerősítésére törekszünk. A gyermeket - mint fejlődő személyiséget - különleges védelem illeti meg. Tudjuk, hogy a gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, ebben óvodánk nevelő munkájával kiegészítőként szeretne segítséget nyújtani a családok számára a gyermek harmadik életévétől az iskolába lépésig, legfeljebb hétéves korig. Óvodánk elsődleges funkciói: óvó - védő, szociális, nevelő - személyiségfejlesztő, a keresztyén hit - és életmód megalapozása.

Keresztyén elkötelezettségű nevelésünkben meghatározó szerepe van a gyermeki személyiség elfogadásának, személyiségének tiszteletben tartásának, megbecsülésének, és a gyermek iránti őszinte szeretetnek. Lehetővé tesszük személyiségfejlődését, egyéni képességeinek kibontakoztatását. Ehhez szükségesnek tartjuk a családok tájékoztatását, a velük való együttgondolkodást; gyermekük teljes személyiségének kibontakoztatása érdekében felelősségérzetük hangsúlyozását. Gyermekük keresztségekor tett fogadalmuk, hitvallásuk alkalmával beleegyeztek gyermekük hívő keresztyénné nevelésébe az egyház segítségének igénybe vételével.

Nevelésünk akkor lesz teljes értékű, ha a családokkal együtt tudunk gondolkodni, cselekedni, egy cél felé tartunk, amit együtt szeretnénk elérni. Ez pedig nem lehet más, mint a boldog, kiegyensúlyozott, biztos alapokkal rendelkező, Istenben bízó, Őrá hagyatkozó gyermek, aki belső tartásával, testi egészségével alkalmas az iskola, majd később az élet kihívásainak megfelelni.
Keresztyén szellemiségű nevelésünk fontos színtere még a három történelmi egyház (evangélikus, katolikus, református) temploma. Megismerkednek óvodásaink a három egyház köszönési módjával, a liturgiai renddel. Evangélikus szervezésű és fenntartású óvodaként elsődlegesen a saját templomunkkal, annak belső elrendezésével, tárgyaival és azok funkcióival ismerkednek meg gyermekeink. Ennek érdekében templomi istentiszteleteken veszünk részt, és ünnepi alkalmainkat is ott szervezzük, így a szülők is részesei nevelőmunkánk ezen szakaszának. Ősszel vagy tavasszal a megyében szervezett óvodáskorú gyermek "csendes" napon szoktunk részt venni, amelyen a szülők is jelen vannak. Különböző játékos feladatokkal összekötött kiránduláson szerezhetnek gyermekeink még több tapasztalatot, ismeretet a Bibliából. Amíg a gyerekek versenyeznek, a szülők részére lelki, nevelési témájú előadásra, beszélgetésre kerül sor. A napot tábortűz, majd esti áhítat zárja.

Gyermeknapi rendezvényeink hasonló módon történnek, de óvodai létszámunk kiegészül a korábban hozzánk járt, régi óvodásokkal. Örömmel jönnek gyakran szüleikkel együtt az egész napos vidám együttjátszásra, elcsendesedésre.


 Városunk a Bakony lábánál fekszik, így óvodánk számára nagy lehetőség a közeli erdőkbe való kirándulások megszervezése. Minden ősszel, tavasszal busszal utazunk Tésre, ahol lehetőségünk van az évszakokra jellemző csodálatos környezetben való gyönyörködésre, hálaadásra, játékra. A közeli zirci Arborétumba is ellátogatunk, és megismerhetjük, ízelítőt kaphatunk a teremtett világ sokféleségéből, ezernyi csodáiból.
Ipari város vagyunk, gyermekeink többsége emeletes házból érkezik, ezért is tartjuk kiemelten fontos feladatunknak a minél több természetben, szabadban 'tartózkodást. Ehhez társul a fokozott mozgásigényük kielégítése, mivel erre a panellakások és az előttük elterülő szegényes játszóterek nem adnak lehetőséget. A közeli Sportcsarnokba és futballpályára járhatunk hetente 2 alkalommal, a sportpályára minden nap. Szívesen, örömmel veszik birtokba a sok tornaszert, a hatalmas teret.

 


A másik fontos meghatározója nevelésünknek a zenei nevelés, hiszen a lelki nevelés (amiről a személyiségfejlesztés területein belül lesz szó) kiegészítője, egyenrangú nevelési módja az énekszóval, hangszerrel való dicséret, hálaadás, öröm, bánat kifejezésének lehetősége. Jó dolog megtapasztalni a lélek felfrissülését, megkönnyebbülését egy szívből elénekelt dal után.
Harmadik éve foglalkozunk a nagycsoportban játékos formában a furulya megszólaltatásával önkéntességi alapon. Év végére az óvodai dalokból és néhány egyházi gyermekdalból összeállított kis műsorcsokrot adunk át a szülőknek ajándékként. Városi rendezvényeken (anyák napja, gyermeknap, Várpalotai Napok) is részt veszünk rendszeresen. A városi Zeneiskolával szoros a kapcsolatunk, itt hangszerekkel ismerkedhetünk, kipróbálhatják azokat, és hangversenyt is hallgathatunk a növendékek előadásában. Az óvodánkból kikerülőkből is sokan a Zeneiskolában folytatják zenei tanulmányaikat.
A városunkban jelentkező keresztyén nevelés iránt felmerült igényt szeretnénk kielégíteni evangélikus vallásunk keretei között. Szeretnénk megismertetni óvodásainkkal a keresztyén kultúra értékeit az egyház és a környezetünk adta lehetőségek maximális kihasználásával.

  • Német partner óvoda 2009
  • Új videók és képek
  • Kincskereső nap
  • Tízéves partnerségi jubileum



  • Óvodánkat támogatja az egyházközség Örömhír Alapítványa, amely a pályázatokhoz szükséges segítséget is megadja.
    Elkészítettük az új Helyi Óvodai Programot, melynek meghatározója a keresztyén nevelés. Nevelési rendszerünk valamennyi területét áthatja, átfogja a keresztyén hit, így a lelki nevelés kiemelt nevelési feladatunk. Bibliaköri foglalkozásainkat heti két alkalommal tartjuk mindkét csoportban.
    bővebben