Az óvoda 10 évig működött kétcsoportos szükségóvodaként egy nyolccsoportos óvodához csatolva. Az épület a várpalotai evangélikus templom szomszédságában volt, ugyanis evangélikus lelkészlakás volt több generáción keresztül. 1979-ben a Városi Tanács egy új épületet biztosított az akkori lelkészcsalád számára, a régiben pedig kialakította a kétcsoportos óvodát. bővebben
Óvodánk, a várpalotai Evangélikus Keresztyén Óvoda városunk központjában helyezkedik el, tizedik gyermekintézményként. Az ország első egyházi óvodájaként 1990. szeptember elsején kezdte meg működését, akkor önkormányzati és egyházi fenntartásban, jelenleg önálló gazdálkodású.
Óvodánkat támogatja az egyházközség Örömhír Alapítványa, amely a pályázatokhoz szükséges segítséget is megadja. Elkészítettük az új Helyi Óvodai Programot, melynek meghatározója a keresztyén nevelés. Nevelési rendszerünk valamennyi területét áthatja, átfogja a keresztyén hit, így a lelki nevelés kiemelt nevelési feladatunk. Bibliaköri foglalkozásainkat heti két alkalommal tartjuk mindkét csoportban. bővebben